Politikai mesetár

Politikai mesetár

"Mi vagyunk Európa jövője”???

2018. július 28. - raczsandor

palpatine.jpg

 

Ha hihetünk Orbán jóslatámak, akkor 2019-ben “Európa népe” végre leváltja a liberális, 68-as elitet és az illiberális, kilencvenesek uralmával beköszönt az igazi demokrácia korszaka.

De miért a hazugság ez a kinyilatkoztatás?

Azért, mert a liberalizmustól megtisztított demokrácia valójában népellenes! Az illiberális demokrácia jó eszköz lehet arra, hogy felszámolja a liberális elit által gyakorolt „véleményterrort”. Ugyanakkor azt is lehetővé teszi, hogy a „nép nevében” fellépő hatalom bármit megtehessen. Akár a nép ellenében is!

Afelől ugyanis ne legyen kétségünk, hogy a hatalom szakértői mindig jobban tudják, hogy mi kell a népnek. A „legfőbb szakértő”, a "pillamat ura", a "GAZDA" ezért – Törökország példájára hivatkozva – bátran kijelentheti, hogy a népet elsősorban a stabilitás érdekli és nem az, hogy milyen a politikai rendsze. (Ismerős?) Azt meg pláne nem kell tudnia a népnek, hogy a stabilitás csupán egy olyan illúzió, aminek fenntartásához elegendő uralni a nép által elérhető médiát.

A bejegyzés trackback címe:

https://raczsandor.blog.hu/api/trackback/id/tr4314147051

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.28. 15:43:39

A néptömegek ideje eljött. A liberális eliteknek meg befellegzett.

Ezt értette meg Orbán.

S a logikus lépés: a népek nemzetközi összefogása.

Az elit már régen összefogott, de mi milliószor többen vagyunk.

Ahogy Petőfi mondta a hatalmasak bárkájáról és a népek tengeréről...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.28. 16:07:33

@raczsandor:

Dehogy az. Sokkal közelebb áll a néphez, mint a liberális elitek rendje.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.28. 16:17:16

@raczsandor:

Lásd az intézkedéseket: manyup megszüntetése, különadók, rezsicsökkentés, CSOK, az elnyomó modell lazítása,stb.

raczsandor · http://raczsandor.blog.hu/ 2018.07.28. 16:22:51

@maxval balcán bircaman:
Ezek mind csupán szemfényvesztés!
Miféle elnyomó modellt lazítottak itt?
Hogy illeszkedik ebbe a népi politikába a korrupció?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.28. 16:26:04

@raczsandor:

Korrupció ellen csak a nyugati elit beszél.

Nem lazítás, ha csökken a minket elnyomó nyugati tőke hatalma?

raczsandor · http://raczsandor.blog.hu/ 2018.07.28. 16:35:46

@maxval balcán bircaman:

"Korrupció ellen csak a nyugati elit beszél." Ez mit jelent? A korrupció jó? Jó a népnek, hogy a Mészáros család minden egyes munkanap 1,2 milliárdnyi közbeszerzést nyert el?

Miért is csökkent a Nyugati tőke hatalma?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.28. 16:38:48

@raczsandor:

Azt jelenti: a korrupció tizedrangú probléma.

Miért baj, ha magyar tőkés nyer közbeszerzést nyugati tőkés helyett?

raczsandor · http://raczsandor.blog.hu/ 2018.07.28. 16:55:16

@maxval balcán bircaman:
"Miért baj, ha magyar tőkés nyer közbeszerzést nyugati tőkés helyett? "

1. Mert a mi pénzünkből teszi!

2. Mert nem nyugati tőkés, hanem a tisztességes versenytárs helyett nyer.

A helyes kérdés tehát az, hogy: "miért baj, ha valaki lop?"

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.28. 16:58:52

@raczsandor:

S hová menjen az ország pénze? Inkább menjen külföldre?

A kapitalizmus MINDIG lopás. A lényeg: legalább a lopás belföldön maradjon.

raczsandor · http://raczsandor.blog.hu/ 2018.07.28. 17:20:25

@maxval balcán bircaman:
"legalább a lopás belföldön maradjon". Tipikus hamis dilemma! Nem kötelező lopni!

A profit repatriálás pedig nem lopás!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.28. 17:26:47

@raczsandor:

Minden profit lopás.

A repatriált profit pedig veszteség a maghyar népnek.

raczsandor · http://raczsandor.blog.hu/ 2018.07.28. 18:15:24

@raczsandor:
Tegyük fel, hogy igazad van, vagyis a repatriált profit veszteség a magyar népnek. (Tehát ne menjünk bele abba, hogy nem kötelező beebgedni ide a multikat, akik aztán magyar munkaerőt alkalmaznak.)

Tehát, ha igazad van, akkor még mindig marad a kérdés:
Milyen mértékben csökkentette Mészáros gazdagodása - lopása, a magyar nép profitrepatriálásból eredő veszteségét?

Lexa56 2019.01.06. 08:45:27

Bircaval nem érdemes vitatkozni. Még gyakorlásképpen sem :)
süti beállítások módosítása