Az előző bejegyzésemet azzal a gondolattal zártam, hogy a NER nem a nomád hordák, hanem a kupleráj mintája alapján rendezte újra a demokrácia és kapitalizmus projektjébe belefáradt magyar társadalmat. A kölcsönös kiszolgáltatottságok és színlelések labirintusa tűnik annak a helynek, ahol végre mindenki megtalálja a saját maga helyét, ahol minden és mindenki oda kerül ahova való.

De valóban így van-e? Valóban sikerült feloldani a rendszerváltás kudarca által kialakuló legitimitásválságot?

Első megközelítésre azt mondhatnánk, hogy a válasz egyértelműen nem! A NER által létrehozott kupleráj ugyanis nem kevésbé hamis világ, mint az, amit meg akar haladni, vagyis a harmadik köztársaság világa.

A legitimitászavar továbbélése azonban mégse ilyen egyértelmű. A régi helyén új kuplerájt építő vezető ugyanis lehetővé tette, hogy a nép azonosuljon az alkotóval és az alkotás folyamatával. A nyitány a „fülkeforradalom” volt.  Ez az oka annak, hogy a rendszer aktív és passzív támogatói még a legőszintébb pillanataikban is őszintén védekezhettek azzal, hogy „persze nem jobb, de legalább a miénk”.

A rendszer logikájából következően viszont az azonosulás lehetősége is csak látszat. Olyan látszat, amely csak addig maradhatott érvényes, amíg a nép egy része ki nem nyilvánította, hogy nem tekinti magát se örömlánynak, se vendégnek. Maga a nép alakult át azzal, hogy a nép egy része világosan kifejezte, hogy nem kér a prostituáltak szolgáltatásából és maga se kíván azzá válni.Ezentúl már nem lehet azt mondani, hogy azokból álla a nép, akik azonosulnak a vezetővel. Ami azonban még ennél is fontosabb az az, hogy ezentúl már a "vezető" se áltathatja magát azzal, hogy ő maga a Nép.

A netadó által felbosszantott „hálózatos-közösség” olyan szimbólum, amely éppen hogy semleges, jelző nélküli állapotában a legveszélyesebb. Ennek oka, hogy „a kupleráj” szimbólumához hasonlóan „a hálózat” is számtalan képzettársításra ad okot. Például arra, hogy a kupleráj mintájára berendezett NERtársadalom tökéletes ellentéte. (A hálozati társadalom működése többek között azt is világosan demonstrálja, hogy még a „természeti állapot” se feltétlenül olyan, mint ahogy azt a harmadik köztársaság hétköznapjaiban megtapsztaltuk.)

Hogy mindez nem csupán naiv álmodozás, azt az is mutatja, hogy e legtehetségesebb vezető is felismerte a helyzetben rejlő veszély és rögtön pávatáncba kezdett. Márpedig azt tudjuk, hogy ilyet csak akkor tesz, ha valódi erővel kerül szembe. Az is erre utal, hogy megint lesz nemzeti konzultáció (vagyis megint meghamisítják a népakaratot), azaz a hatalom világosan érzi, hogy újra kell alkotnia a vele tökéletes egységben élő nép hazugságát.

Az elkövetkező időszak egyik legfontosabb kérdése, hogy sikerül-e újraépíteni a hazugságok világát.