Hogyan hozható létre olyan politikai közösség, amelyben az egyre intenzívebbé váló demokratikus tömegérzelmek valódi erényekhez kapcsolódnak?

Mivel az erényeket – legyenek azok egyéniek vagy közösségiek – tanulás útján sajátítjuk el, a politikai tanulás folyamatát kell megvizsgálnunk.

A közösségi ethosz, vagyis a politikai erények elsajátításának legegyszerűbb eszköze a személyes példa. Ha a nép bölcs vezetőt választ magának, akkor maga is részesülhet annak bölcsességében és mindazon erényekben, amelyek a bölcsesség kibontakozásának előfeltételei.

A bölcs vezetőre irányuló demokratikus vágyakozás ugyanakkor jelentős kockázatot hordoz magában. Ha ugyanis a nép nem rendelkezik megfelelő politikai erényekkel – és ezért a bölcs vezető iránymutatására szorul – akkor semmi se garantálja azt, hogy a bölcsesség erényét sem birtokló nép valóban bölcs vezetőt talál magának.

Ezt az ellentmondást hivatott áthidalni a karizmatikus vezetés. A karizma felismerése ugyanis nem kíván semmiféle politikai iskolázottságot. Karizmatikus vezetőt olyan nép is választhat saját magának, amelynek csak lehetősége van a demokratikus politikai életre, de se elképzelése, se tapasztalata nincs arról, hogy hogyan kell helyesen élni a lehetőségeivel. A személyiség varázsán alapuló, karizmatikus vezetés előnye, hogy abban a nagy vezető egyénisége lesz a politikai erények – így a bölcsesség – egyedüli mércéje. A karizmatikus vezetés hátránya ugyanez: a vezető egyénisége annak minőségéről függetlenül válhat a közösségi erények mércéjévé és mintájává, vagyis egy torz személyiségből is lehet minta.

A kimérikus hatalom mítoszának keretei között maradva kétféle módon értékelhetjük a karizmatikus hatalmat. Az egyik értelmezés szerint bármi jó, ami a karizmatikus hatalomból ered, a másik megközelítés szerint viszont semmi. Ez az oka annak, hogy az említett mítosz keretei között csak az önigazoló, önteremtő (autopoetikus) politikai karizma hívei vállalkoznak a közösségi erények megalkotására.

Így juthatunk el oda, hogy „a nép” szemében az önigazoló karizmatikus vezetéssel szemben nincs életképes alternatíva.

A kimérikus hatalom mítoszából kilépve viszont azt láthatjuk, hogy a közösségteremtő politikai karizma nem csak rossz lehet, hanem jó is.