Politikai mesetár

Politikai mesetár

Miért nem vagyunk hunok?

2018. július 18. - raczsandor

 

 

fc0674935477195a066e6dc0962a215d--aramaic-alphabet-alphabet-writing.jpgMert Magyarország nem bevándorlóország.

Ha hihetünk a jobboldali-nemzeti újjászületés prófétáinak, akkor szeretett vezérünk azért tehetett szert világméretű elismertségre mert rátalált az igazi magyar-hun hagyományra, vagyis felismerte, hogy a nemzeti szuverenitás mindenekfelett áll.

Tény, hogy a hun-birodalmi hagyomány egyik lényegi motívuma a szuverenitás gondolata volt. A birodalom attól lett az ami, hogy az alatvalók hite szerint az uralkodó közvetlen kapcsolatban állt a legfelsőbb-isteni hatalommal. A hunok birodalma (is) csak ezért alkothatott önálló univerzumot, és csak ezért lehetett független minden más földi hatalomtól.

A hun-birodalmi univerzalizmusnak ugyanakkor volt egy másik - korunk panelsámánjai számára nyilván kellemeltlen -  következménye is: a birodalom multietnikus jellege. Tény, hogy bárkiből lehetett hun, ha alávetette magát a hun uralkodó hatalmának.

Az orkhoni feliratoktól kezdve, Szent István intelmein keresztül, A mongolok titkos történetéig azt láthatjuk hogy a szuverenitás forrása nem az etnikai homogenitás görcsös védelme volt, hanem a politikai közösség befogadó és integráló képessége. ("Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő.")

Ezt a hagyományt vitte tovább a Turul nemzetség, majd annak kihalása után hungarusok nemesi nemzete, amely - származástól függetlenül - bárkit maga közzé fogadott, ha azt kiérdemelte.

No ezért nem tekinthetőek a mai magyarok hunoknak!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://raczsandor.blog.hu/api/trackback/id/tr9014120751

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2018.07.19. 04:51:28

Meg aztán azért sem vagyunk hunok, mert hun harcosból Attila halála után összesen csak háromezer volt. Ennyien maradtak az Attila fiúk mellett. Mindenki más harcosuk az hódolt "nép" volt. Szarmaták, vizi és osztrogótok, gepidák, vandálok, .... miazmás.

A "nép"-et pedig azért raktam időzőjelbe, mert meglehet ezek a népek annyira voltak népek, mint pl a mai francia idegenlégió. Hartai nagycsaládinak gondolt temetőről kiderült hogy rokon alig-alig, ha egyáltalán van benne.

www.matud.iif.hu/08okt/05.html

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.19. 06:17:51

@rdos:

A szó tág értelmében a magyarok humok. Hiszen részesei voltak a nyugati-hun államnak egy időben.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2018.07.19. 06:33:53

@maxval balcán bircaman: Jaja. :-) Tágabban azóta az avarok, a frankok, a rómaiak, a langobárdok, a gepidák, az osztrákok, a törökök, a németek és a szojvetek is magyarok, mert valamilyen szinten illetve részben vagy egészben részesei voltunk az államaiknak. Boccs hagy a dákot vagy a herult kihagytam.

raczsandor · http://raczsandor.blog.hu/ 2018.07.19. 08:18:33

@maxval balcán bircaman:
Követve a Te gondolatmenetedet a magyarok valójában osztrákok, hiszen 1918-ig a Habsburg Birodalom alattvalói voltak.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.19. 10:25:02

@raczsandor:

Már egyik se, de mindkettő voltunk valamikor.

Az "osztrák" persze pontatlan. Maguk a Habsburgpk se nevezték egész birodalmukat osztráknak.

raczsandor · http://raczsandor.blog.hu/ 2018.07.19. 15:42:54

@maxval balcán bircaman:
Ami a mentalitást illeti talán még mindig inkább Habsburg alattvalók vagyunk, mint Attila ivadékai. Az OMM utolsó négy - háborúban fogant - évének traumái, sok család történetében és hagyományaiban a mai napig hatnak.
süti beállítások módosítása