Az előző bejegyzésben arról írtam, hogy 2014. október 28. sorsfordító lehet a NER történetében. A sorsforduló jelentőségének felméréséhez a NER születéséről illetve a NER szülőanyjáról , a harmadik magyar köztársaságról kell ejteni néhány szót.

A harmadik magyar köztársaság a szabadság rendjeként határozta meg önmagát, miközben - a mindennapi tapasztalatok szintjén - nem igazolódott vissza ez az önmeghatározás. A köztársasági intézmények nem voltak képesek arra - vagy csak nagyon elhanyagolható mértékben - hogy újra szocializálják a társadalmat. A Kádár-rendszer alattvalói nem váltak posztmodern burzsoá liberálisokká. A mindennapok szintjén a szabadság ezért csak olyan formában érvényesülhetett, hogy visszatértünk a "természeti állapotba", oda ahol mindenki háborúzik mindenkivel.

A hivatalosan deklarált elvek és a hétköznapi élettapasztalat ellentéte végül az egész rendszer legitimitását aláásta.

Ekkor jött Orbán azzal az ideával, hogy olyan kormányzatra van szükség, amely kifejezi és megőrzi "a létezés magyar minőségét". Orbán  és a tanácsadói - tehát felismerték, hogy olyan politikai rendszer kell melynek deklarált elvei azonosak "a nép" mindennapi életét szervező elvekkel. Itt vált a probléma intellektuális kihívássá, hiszen a mindennapok világát szervező legfőbb elv éppen az volt, hogy nem érvényes semmiféle elv. A mindennapokban mindenki azt  tapasztalhatta, hogy csak az akarat, csak az erő , vagyis az állandósult létharc tényezői számítanak.  De lehet-e egyáltalán politikai rendszert építeni az elvtelenségre?

Nem véletlen, hogy a fideszes agytröszt munkásai (például Stumpf István és G. Fodor Gábor) 2007-ben még azon agyaltak, hogy azért van kormányzati válság, mert nincs egy olyan átfogó igazságosságkoncepció a társadalomban, amely lehetővé tenné a kormányzati teljesítmény értékelését. Azt is feltárták, hogy mi ennek az állapotnak az oka: a társadalom teljes dezintegrációja. Márpedig a dezintegrált társadalomnak nincs kollektív identitása se, ennek hiányában pedig nem alakulhat ki az igazságosság átfogó, mindenkire érvényes koncepciója. Így jutottak el oda, hogy a jótékony kormányzatnak (a good governmentnek) kell kialakítani azt a társadalmi ethoszt, melynek általános elvei a mindennapok gyakorlataiban  is tükröződnek. Innen már egyenes út vezetett  a liberális paradigma tagadásához, az állam morális kérdésekben gyakorolt semlegességét hirdető elv feladásához.

Így vált az NER rendezőelvévé az erő, a hierarchia és a tekintély. Ezért mondhatta azt Orbán, hogy egy olyan fél-ázsiai népség mint a magyar, csak az erő szavára hallgat.

(De a NER nem csak erről szól. A következő posztban azt tárgyalom, hogy még miről.)