A korábbi bejegyzésekben oda jutottam, hogy a jelenlegi hatalom karizmatikus. A karizma forrása az, hogy a kupleráj ismerős heterotópiája alapján újrarendezett társadalmi viszonyok hosszú idő után újra lehetővé tették  az azonosulás és az otthonosság közösségi élményének kibontakozását. A karizma másik oldala a hatalom kritikusaira gyakorolt hatás. Ennek lényege, hogy a karizmatikus erőközpont a kimérikus hatalom képzetét is képes felidézni, ami bénítóan hat az ellenzékre. A kritikusok bénultságának köszönhető, hogy nincs kihívója a jelenlegi hatalomnak, és ez tovább erősíti a hatalom önmagáról alkotott  mítoszát.

Az alternatívaképzés első lépése éppen ezért a kimérikus hatalom képzetének hatástalanítása. Ennek eszköze egy ellen-mítosz, a politikai közösség mítoszának megalkotása. Ezt a munkát nehezíti, hogy az ellen-mítosz kikovácsolása is feltételezi a karizmatikus hatalmat. Ez pedig felkeltheti a félelmet, hogy az ellen-mítosz alkalmazásával csak egy újabb kiméra születését segítjük elő.

A kétségeket akkor oszlathatjuk el, ha képesek vagyunk minőségi különbséget tenni a karizmatikus hatalom eszközei, a heterotópiák között. Ha vannak jó és rossz heterotópiák, akkor az se lehetetlen, hogy egy jó heterótópiát alkalmazó karizmatikus vezetés olyan ellen-mítoszt alkot, amely hatástalanítja a rossz heterotópiát alkalmazó kimérikus hatalom mítoszát.

A hajó heterotópiája jó. Azért lehet megfelelő eszköz az orbáni karizma leépítésére, mert az (a többszöri próbálkozások dacára) jól láthatóan nem tud mit kezdeni ezzel a heterotópiával. Ez irányú kísérletei ismétlődő kudarcokba és nevetségességbe fulladtak.

Ez nem lehet véletlen, hiszen a hajó heterotópiája a modern, önszerveződő politikai közösségek képzeletének legfontosabb forrása.  Ez az a végtelen tengeren lebegő, önmagába zárt, hely nélkül hely, amely a hazai partok ismerős bordélyai és az idegen gyarmatok között ingázva elhozza azokat a legértékesebb kincseket, amit csak a távoli kertek rejtenek. "Olyan civilizációkban, ahol nincsenek hajók, az álmok kiszikkadnak, a kaland helyébe a kémkedés lép, a kalózokéba meg a rendőrség."

Ismerős?

És ez? Kezdetben volt egy parti hajókázásra tervezett lomha bárka. Aztán jött a „nagyszerű” ötlet, hogy érdemes kihajózni a nyílt óceánra, mert akkor legénység kénytelen lesz - menet közben - tengerjáróvá alakítani a viharon hánykolódó lélekvesztőt. Ez az életidegen elképzelés  – szükségszerű – kudarcot vallott. A legénység nagy része odaveszett és a megmaradtak se a saját tudásuknak köszönhették azt, hogy a roncsokba kapaszkodva a partra vetette őket a háborgó óceán. Mit tehetett a katasztrófát túlélő legénység? Amit minden munkanélküli matróz tesz: felkeresték a legközelebbi kuplerájt. Itt tartunk most. A matrózok pénzecskéje azonban hamarosan elfogy, és ha nem hajlandóak újból hajóra szállni, akkor már csak „szolgáltatóként” maradhatnak a bordélyban. A vízre szállás vágya tehát nem szüntethető meg. (Ennek jeleit láthatjuk a tüntetésekben is.) Az ácsok és a legénység leginkább vállalkozó szellemű tagjai (vagy azok utódai) ezért újból összeállnak  és előbb vagy utóbb felépítenek egy olyan hajót, ami már valóban alkalmas lesz a tengerjárásra.

Tengerre magyar!