Politikai mesetár

Politikai mesetár

Az orbáni karizma leépülése

2014. november 10. - raczsandor

k_pkiv_g_s_1415600796.PNG_491x335

A korábbi bejegyzésekben oda jutottam, hogy a jelenlegi hatalom karizmatikus. A karizma forrása az, hogy a kupleráj ismerős heterotópiája alapján újrarendezett társadalmi viszonyok hosszú idő után újra lehetővé tették  az azonosulás és az otthonosság közösségi élményének kibontakozását. A karizma másik oldala a hatalom kritikusaira gyakorolt hatás. Ennek lényege, hogy a karizmatikus erőközpont a kimérikus hatalom képzetét is képes felidézni, ami bénítóan hat az ellenzékre. A kritikusok bénultságának köszönhető, hogy nincs kihívója a jelenlegi hatalomnak, és ez tovább erősíti a hatalom önmagáról alkotott  mítoszát.

Az alternatívaképzés első lépése éppen ezért a kimérikus hatalom képzetének hatástalanítása. Ennek eszköze egy ellen-mítosz, a politikai közösség mítoszának megalkotása. Ezt a munkát nehezíti, hogy az ellen-mítosz kikovácsolása is feltételezi a karizmatikus hatalmat. Ez pedig felkeltheti a félelmet, hogy az ellen-mítosz alkalmazásával csak egy újabb kiméra születését segítjük elő.

A kétségeket akkor oszlathatjuk el, ha képesek vagyunk minőségi különbséget tenni a karizmatikus hatalom eszközei, a heterotópiák között. Ha vannak jó és rossz heterotópiák, akkor az se lehetetlen, hogy egy jó heterótópiát alkalmazó karizmatikus vezetés olyan ellen-mítoszt alkot, amely hatástalanítja a rossz heterotópiát alkalmazó kimérikus hatalom mítoszát.

A hajó heterotópiája jó. Azért lehet megfelelő eszköz az orbáni karizma leépítésére, mert az (a többszöri próbálkozások dacára) jól láthatóan nem tud mit kezdeni ezzel a heterotópiával. Ez irányú kísérletei ismétlődő kudarcokba és nevetségességbe fulladtak.

Ez nem lehet véletlen, hiszen a hajó heterotópiája a modern, önszerveződő politikai közösségek képzeletének legfontosabb forrása.  Ez az a végtelen tengeren lebegő, önmagába zárt, hely nélkül hely, amely a hazai partok ismerős bordélyai és az idegen gyarmatok között ingázva elhozza azokat a legértékesebb kincseket, amit csak a távoli kertek rejtenek. "Olyan civilizációkban, ahol nincsenek hajók, az álmok kiszikkadnak, a kaland helyébe a kémkedés lép, a kalózokéba meg a rendőrség."

Ismerős?

És ez? Kezdetben volt egy parti hajókázásra tervezett lomha bárka. Aztán jött a „nagyszerű” ötlet, hogy érdemes kihajózni a nyílt óceánra, mert akkor legénység kénytelen lesz - menet közben - tengerjáróvá alakítani a viharon hánykolódó lélekvesztőt. Ez az életidegen elképzelés  – szükségszerű – kudarcot vallott. A legénység nagy része odaveszett és a megmaradtak se a saját tudásuknak köszönhették azt, hogy a roncsokba kapaszkodva a partra vetette őket a háborgó óceán. Mit tehetett a katasztrófát túlélő legénység? Amit minden munkanélküli matróz tesz: felkeresték a legközelebbi kuplerájt. Itt tartunk most. A matrózok pénzecskéje azonban hamarosan elfogy, és ha nem hajlandóak újból hajóra szállni, akkor már csak „szolgáltatóként” maradhatnak a bordélyban. A vízre szállás vágya tehát nem szüntethető meg. (Ennek jeleit láthatjuk a tüntetésekben is.) Az ácsok és a legénység leginkább vállalkozó szellemű tagjai (vagy azok utódai) ezért újból összeállnak  és előbb vagy utóbb felépítenek egy olyan hajót, ami már valóban alkalmas lesz a tengerjárásra.

Tengerre magyar!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://raczsandor.blog.hu/api/trackback/id/tr996882733

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.11.10. 19:52:38

Jók ezek. Szerintem a kimérikus hatalom romlása egyszerű diszkreditálódás (elhiteltelenedés és/vagy dögunalomba fulladás) révén megvalósul anélkül is, hogy egy ellenmítoszt kellene felépíteni.

nevetőharmadik 2014.11.10. 20:00:36

@HaFr: Na igen, de a nagy kérdés, hogy ellenmítosz felépítése nélkül a romhalmazból fel lehet-e építeni valami értelmeset, vagy önmagától mindörökre csak romhalmaz marad?

Lexa56 2014.11.11. 10:37:35

Az a legnagyobb baj, hogy egyrészt az embereknek elegük van abból, hogy mítoszokkal, narratívákkal tele a padlás, amelyek aztán nem mennek át a gyakorlatba, ugyanakkor viszont nem veszik észre, hogy maguk is igényt tartanak valamilyenfajta koherens világmagyarázatra. A Fidesz abban ügyes, hogy ezt úgy adja be nekik, mintha a valósának nem egy lehetséges interpretációját, hanem magát a valóságot adná a kezükbe, méghozzá megfellebbezhetetlen módon. Ugyanakkor azt a legnagyobb hazugság és propaganda-gépezettel sem tudják elérni, hogy még a legegyszerűbb ember is meg ne lássa: felfeslik a mű-valóság szövete és kicsillan mögüle a rút emberi természet, de ugyanakkor az is, hogy van szépség a paravánon túl is. No ez túl költőire sikeredett, de legalább nem áll távol a blog szellemétől:)

raczsandor · http://raczsandor.blog.hu/ 2014.11.11. 15:16:12

@Lexa56: Hosszú távon azé a politikai dicsőség, aki nem csak kihasználja az emberi vágyak ambivalenciáját, hanem a "paraván mögé nézve" egyfajta választ is ad rá.

NotaBene 2014.11.11. 19:12:55

Tetszett a szerző egy korábbi megjegyzése:

( hafr.blog.hu/2014/06/03/alkibiadesz_valasza_a_kerdesre_hol_vannak )

"A magyar „nép” tehát nem eredendően kiskorú, hanem a nemzeti öncélúság „hagyományának” köszönhetően lesz olyanná, ahogy azt az „európai mintakövetők” elképzelik. A nemzeti öncélúság programját pedig az „európai mintakövetés” hagyományában rejlő hamisságnak köszönhetjük, annak, hogy a kérdéses tradíció valós funkciója egy „nem európai” módon kiválasztott elit legitimálása. Az eltérő politikai világképek küzdelmének tétje így nem az, hogy milyen volt a magyar és milyen lesz, hanem az, hogy melyik elitkonstrukciós modell győzedelmeskedhet."

Az aktuális posztból:
"Az ácsok és a legénység leginkább vállalkozó szellemű tagjai (vagy azok utódai) ezért újból összeállnak és előbb vagy utóbb felépítenek egy olyan hajót, ami már valóban alkalmas lesz a tengerjárásra. "

Egy valódi erényékkel rendelkező politikai közösség létrejöhet „európai mintakövetés” hagyománya alapján? (Például a Polgári Konzervatív Párt az „európai mintakövetés” programja alapján valóban elősegítené olyan hajó felépítését, ami már valóban alkalmas lesz a tengerjárásra? )

Lehetséges-e olyan hajót felépíteni, amely nem az "európai mintakövetők" vagy a nemzeti öncélúság „hagyományának" hirdetői irányitanak?

raczsandor · http://raczsandor.blog.hu/ 2014.11.14. 12:01:43

@HaFr:
A mítosz-ellenmítosz probléma Szekfű Gyulát juttatja eszembe. Ő is hozzáfogott saját kora legnagyobb mítoszának lebontásához, de ezt csak egy ellenmítosz megalkotásával érhette el.

raczsandor · http://raczsandor.blog.hu/ 2014.11.14. 12:07:46

@NotaBene:
Az említett hagyományokkal önmagukban szerintem nincs gond. Ideális esetben jól kiegészíthetik egymást. A gond csak a kizárólagosságra irányuló törekvésekkel van.
süti beállítások módosítása